Bejelentkezés
Regisztrálás

ELTEfeszt 2017

Értékelés:
(0 szavazat)

A pályaválasztó fesztivál!

Több mint hatvan program, interaktív workshopok, látványos kísérletek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort-kerti Campusa 2017. október 13-án átváltozik az interaktív pályaválasztó fesztivál idejére.

 

Az idén már ötödik alkalommal megrendezett fesztivál több mint egy hagyományos nyílt nap: az izgalmas programon az intézmény összes kara bemutatkozik – nem mindennapi formában.

A főelőadásokat idén Frei Zsolt Széchenyi-díjas asztrofizikus, Markó Alexandra nyelvész, Lendület kutatócsoport-vezető, Mezey Barna jogtörténész, valamint Pál Gábor és Szakács Dávid biokémikusok tartják.

A fesztivált nyereményjáték kíséri – az ELTE-s ajándékcsomagok mellett három tablet is gazdára vár –, a résztvevő diákok részére igazolást állítanak ki.

 

Élmények alapból

Az élményalapú rendezvény célja, hogy bemutassa, hogyan zajlanak a mindennapok egy nyitott, európai, a tehetséggondozásban élen járó intézményben. A résztvevők megismerkedhetnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket több mint 350 nemzetközi partneregyetem nyújt az ELTE-s diákoknak. A nemzetközi programok között kiderül, hogy kinek melyik ország az ideális Erasmus-úti cél, a különböző ösztöndíjakról személyes konzultációt is tartanak az érdeklődőknek.

 

A kiemelkedő diákok tehetséggondozását végző szakkollégiumi hálózat mellett mentorprogramokról is szó lesz, a felvételi előtt állók első kézből juthatnak információkhoz az ELTE egyedülálló középiskolai tehetségprogramjáról, a Galaxis-programról.

 

A tanárképzés iránt érdeklődők találkozhatnak gyakorló pedagógusokkal és kipróbálhatják, hogy mennyire elhivatottak. A nyelvtanulási és sportolási lehetőségekről, valamint a kollégiumi épületekről szóló információk mellett ingyenes pályaválasztási tanácsadással is várják a látogatókat.

 

Az egész napos program során modellezik egy bírósági tárgyalás menetét, kiderül, hogy milyen lehetőségek várnak a bölcsész- és jogi képzésre jelentkezőkre, szó lesz a legújabb gyógypedagógiai terápiákról is. A leendő hallgatók előadást hallgathatnak meg az egyetemista lét környezetpszichológiájáról, de arra a kérdésre is választ kaphatnak, hogy a sorsjegyek mindennapos kapargatása vajon okoz-e függőséget.

 

Kiderül, mi minden mondható el a hamburgerrel a világról, de szó lesz a megfélemlítés szociálpszichológiájáról is. Az összegyetemi nyílt napon mutatkozik be először az ELTE új intézete, a Gazdálkodástudományi Intézet: programjaikon a résztvevők az induló vállalkozások buktatóiról, a reklámok és a reklámjog szerepéről, valamint üzleti érveléstechnikáról is hallhatnak majd előadásokat.


A tavalyi évhez hasonlóan nemcsak egyetemi előadásokon, hanem az Érettségi Előkészítő mintaóráin is részt vehetnek a látogatók.

 

Az idei ELTEfeszt délutáni programsávjában a kulturális programoké a főszerep: népszerű bloggerek beszélgetnek majd az online brandépítés folyamatáról, fellép az ELTE Művészeti Együttese, a napot pedig a Cloud9+ zenekar koncertje zárja.

 

Az Egyetem teljes képzési palettáját felvonultatva számítunk a BA/BSc szintre felvételizőkre, az MA/MSc szinten továbbtanulókra, az ELTE tanárképzése iránt érdeklődőkre, a másod-, harmaddiplomás és a szakirányú továbbképzés iránt tájékozódó felnőttekre, szülőkre és pedagógusokra, valamint a doktori képzések iránt érdeklődőkre – mindazokra, akik kíváncsiak az ország első intézményére.

 

A részletes program megtekintéséhez KATTINTS IDE vagy látogass el az esemény Facebook oldalára

 

Időpont: 2017. október 13. 8:30–20:00
Helyszín: ELTE Trefort-kert (1088 Budapest, Múzeum krt. 4., 6–8.)