Bejelentkezés
Regisztrálás

Igazolatlan hiányzást kap, aki elmegy tüntetni január 19-én Kiemelt

Értékelés:
(0 szavazat)

 

Január 19. hivatalosan tanítási napnak számít, de még koránt sem biztos, hogy tele lesznek a tantermek, ugyanis diákok kezdeményezésére a Facebookon „Ne menj suliba!” címmel szerveznek demonstrációt a Kossuth térre. A tiltakozás az oktatási rendszer minőségére akarja felhívni a figyelmet.

 

Tanítási napról lévén szó azonban annak a diáknak, aki nem igazolja az a napját, igazolatlan hiányzást fognak beírni.

 

A Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke a Magyar Időknek nyilatkozva elég szerencsétlennek nevezte a „Ne menj suliba!” szlogent, mert ez arra utal, hogy az iskola negatív dolog.

 

Mint mondta, a tanulóknak a jelenlegi jogszabályok nem biztosítanak ilyen sztrájklehetőséget, a hiányzást a szülőnek igazolnia kell, ha még nem használta fel azt a keretet, amit az iskola házirendje biztosít.

 

Azt a Nemzeti Pedagóguskar elnöke is elismerte, hogy sok minden miatt lehet a diákoknak ellenérzése, de az oktatás rendszerszintű változása nem megy rövid idő alatt, akik változást akarnak, nyitott kapukat döngetnek, hiszen Csépe Valéria miniszteri biztos vezetésével éppen ez a munka folyik.

(Forrás: eduline.hu)