Bejelentkezés
Regisztrálás

Te tudtad ezt Banderasról?

Értékelés:
(0 szavazat)

Nemrég ünnepelte 57. születésnapját Antonio Banderas. Ezért elhoztunk minden érdekes tényt amit tudni lehet róla

 

Szülővárosa, a Földközi-tenger partján fekvő andalúziai kikötőváros arról is nevezetes, hogy a világhírű festőművész, Pablo Picasso is itt született.

 

Antonio beiratkozott a főiskola drámatagozatára, és egy vándortársulattal utazgatott az országban. 1981-ben Madridban elment a Spanyol Nemzeti Színház meghallgatására, ahová fel is vették. Mivel a kezdő fizetése elég kevés volt, ezért többek között pincérként és fotómodellként is dolgozott.


A fiatal Pedro Almodóvar megnézte az egyik színpadi alakítását, és megkérdezte, hogy lenne-e kedve filmezni. Hamar megtalálták a közös hangot, együttműködésükből számos sikerfilm született.


1982-ben megjelenet első filmje után „A szenvedélyek labirintusa” számos más sikeres filmben is szerepelt.  Az 1990-as évek végére Antonio lett Európa egyik legünnepeltebb sztárja.


Leghíresebb szerepei az El Mariachi (Desperado, Volt egyszer egy Mexikó), Alejandro, Murrieta/Zorro (Zorro álarca, Zorro legendája), Csizmás Kandúr (mint szinkronszínész, Shrek-filmek), Miguel Alvarez (Philadelphia - Az érinthetetlen) és az Armand (Interjú a vámpírral).

 


Végül pedig itt van nyolc érdekes tény, amit biztosan nem tudtatok róla:


1. Mielőtt Amerikába költözött Banderas, hogy színésszé váljon, fonetikusan kellett tanulnia az angolt.
2. Egy biztos, Banderast soha nem fogod mosáson kapni, ugyanis utálja azt.
3. Banderas 2000-ben díszdoktori címert kapott Dickinson College-ben, Pennsylvania-ban.
4. Banderas eredetileg profi focistává szeretett volna válni, egészen addig, amíg 14 éves korában el nem törte a lábát.
5. Mint a legtöbb hírességnek, Banderasnak is van saját parfüm márkája.
6. Antonio Banderas énekel is! Szerepelt Michael Ball 2003-as albumán, a “A Love Story”-n.
7. Banderasnak 50%-os tulajdonában áll az Anta Banderas nevű borászat Spanyolországban. 2012-ben indította el saját vonalát a spanyol borok területén.
8. Eredeti neve végén nincs s betű; Pedro Almodóvar javasolta, hogy Bandera helyett Banderas legyen, mert így jobban hangzik.