Bejelentkezés
Regisztrálás

A Facebook lehetséges új funkciója

Értékelés:
(0 szavazat)

A Facebook az iPhone X-ben megjelent arcfelismerő funkcióhoz hasonlót fejlesztett

Alig néhány hete, hogy az Apple bejelentette a jubileumi iPhone X-ben bemutatkozik a Face ID nevű azonosítás, amlynek köszönhetően gyakorlatilag elég lesz csak ránézni a telefonunkra, és már fel is oldódott a képernyőzár. Most úgy tűnik, a Facebook saját változatot fejlesztett, amivel be lehet lépni a közösségi oldalra.

 

A tesztelés alatt álló új funkciót az álnéven dolgozó közösségimédia-kutató, Devesh Logendran szúrta ki, majd küldte tovább egy újságírónak, így kapott publicitást a dolog.

 

A Facebook a TechCrunch-nak megerősítette, valóban tesztelnek egy arcfelismerő funkciót. Az újítás akkor jön majd jól, ha valaki elfelejti a Facebook-jelszavát, vagy másképpen kizárja magát saját Facebookjából. Ebben az esetben az arcával igazolhatná magát az illető, és ha a Facebook felismerni véli a felhasználót, akkor újra beengedi a fiókjába.

 

Ha a funkció beválik, és a hackerek sem nagyon találnak rajta fogást, széles körben is elérhetővé teszi majd a Facebook.

 

(Forrás: HVG)