Bejelentkezés
Regisztrálás

Csokoládé- és édességünnep

Értékelés:
(0 szavazat)

Az év legédesebb hétvégéje már 5. alkalommal!

Megint a Budai Várban lesz az idei év legédesebb hétvégéje szeptember 18 – 20-ig. A megszokott területen és nagyságban kerül megrendezésre immár az 5. Édes Napok Budapest. A születésnapon még több finomsággal, programmal és meglepetéssel vár mindenkit!


Idén, az 5. Édes Napokon külön figyelmet fordítanak a diétázni vágyókra, vagy kényszerülőkre, valamint kimondottan a cukorbetegekre. Ezért azok a kiállítók, akik olyan termékekkel érkeznek, amiket diétázó látogatóknak szánnak, kiemelt megjelenést kapnak a programfüzetben, a helyszínen elhelyezett térképeken, valamint jól láthatóan megjelölik standjaikat, hogy könnyen megtalálhatóak legyenek.


Az ország legnagyobb népbetegsége a cukorbetegség. Közel 1 millió ember érintett 1-es, vagy 2-es típusú cukorbetegségben, miközben ők is ugyan úgy vágynak az édességekre, keresik azokat a diabetikus termékeket, amelyek beilleszthetőek az étrendjükbe. Prevenciós programokkal, tanácsadásokkal, előadásokkal és bemutatókkal ismertetik meg a látogatókat a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének országos hírű szakemberei, akik egyúttal garantálják a szakmai és egészségügyi hátteret.
Az egészséges táplálkozást követőknek, a diétázni vágyóknak, cukorbetegeknek is szeretnének az Édes Napokon alternatívákat mutatni. Ezért az idei mottónk: legyen a cukorbetegeknek és a diétázóknak is 3 édes napjuk!


Miután manapság mindenki rendkívüli módon figyelü a minél egészségesebb táplálkozásra, legyen az édesség, vagy más táplálék kiegészítő, a legjobb alkalom ezek bemutatására egy olyan rendezvény, ahol kicsik, nagyok egyaránt jelen vannak és igyekeznek boldogság hormonjaikat édességekkel kényeztetni.


Az Édes Napok hazánk legnagyobb édességfesztiválja és egyben legszínvonalasabb szakmai seregszemléje. Mára Európában is jegyzett a legnagyobb hasonló témájú rendezvények között.


2011 óta több mint százezer látogató élvezhette az év legédesebb hétvégéjét, ami a Budai Várban, rendszeresen szeptember közepén kerül megrendezésre. Általában több mint száz, kizárólag tematikus kiállító, gyártó, kereskedő és cukrász mutatja be évről évre újdonságait, kézzel gyártott, magas minőségű termékeit, vagy válogatott világmárkák kedvelt csokoládéit. Az Édes Napok volt az első olyan magyarországi fesztivál és szakvásár, ahol ennek a nemzetközileg is új trendnek hazai résztvevői teret kaphattak. Azóta, ahogy a világon máshol is, az édességek a legmeghatározóbb helyet kapják napjaink gasztronómiájában – legyen az sütemény, torta, csokoládé, vagy fagylalt.


Az Édes Napokat olyan nemzetközi szaktekintélyek tisztelték meg, mint a londoni csokoládé akadémia alapítói, vagy világhírű svájci manufaktúrák tulajdonosai, mesterei. Az Édes Napokon szakmai és populáris programok tucatjai teszik még színesebbé az édességek áltál egyébként is garantált jó hangulatot. A legédesebb hétvégén évről-évre közismert előadókkal, közszereplőkkel és prominens látogatókkal találkozhatunk.
 

Tovább a kategóriában: « One man acapella Mario 30 éves »