Bejelentkezés
Regisztrálás

Előre a jeges úton Kiemelt

Értékelés:
(0 szavazat)

Interjú Mozolai Brúnó, korosztályos válogatott jégkorongozóval

Kis hazánk még nem tartozik a legnagyobb hokis nemzetek sorába, de a magyar férfi jégkorong-válogatott már többször bizonyította a múltban, hogy képes a csodára. Nemzeti együttesünk 2008-ban és 2015-ben is bravúrt elérve vívta ki a feljutást a jégkorong-világbajnokság főcsoportjába, felemelve ezzel Magyarországot a legjobbak közé. Ennek okán igazi jégkorong fanatizmus indult el hazánkban és többeknél vált a sportág szenvedéllyé. Közéjük tartozik a 13 éves Mozolai Brúnó is, aki hat évesen, egy jégkorong meccset követően döntött úgy, hogy a stoplist korcsolyára cseréli, és életét ennek a különleges sportágnak szenteli. Brúnóval, a magyar korosztályos válogatott tagjával beszélgettünk, aki Kanadában, a sportág fellegvárában tanul, hogy majd egyszer a legnagyobbak között szerepelhessen.


Zs: Először is mesélj magadról, hogyan indult nálad a jégkorongozás?
MB: Kezdetben fociztam, aztán elmentünk apukámmal egy jégkorongmeccsre, és egyből beleszerettem. Nagyon tetszett benne, hogy kicsit gyorsabb a játék, sok a test-test elleni küzdelem. Így elkezdtem jégkorongozni hét évvel ezelőtt.


Zs: Azért ez egy éles váltás. Korizni nem olyan, mintha futnál.
MB: Nekem elsőre nagyon könnyű volt. Nem nehezebb, mint futni a fociban.


Zs: Úgy tudom, hogy tagja vagy a válogatottnak is, mi kellett ahhoz, hogy ide bekerülj?
MB: Lehet valaki nagyon jó és tehetséges, de ha önfejű és nem csapatjátékos, abból soha nem lesz válogatott. Ez egy kemény, férfias sport, ahol rengeteget ütközünk. Ezért egyszerre fizikálisan és mentálisan is toppon kell lenni!

Ebből kifolyólag a háromnapos válogatón a legszigorúbb fizikai állapotfelmérőn kellett átesnünk – húzódzkodás, fekvőtámasz, helyből távolugrás, lábemelés és fekvőtámasz –, majd jöhetett a pályajáték a jégen. Megnézték, mire vagyunk képesek és miben kell fejlődnünk.


Zs: Milyen érzés a válogatott tagjának lenni?
MB: Nagy megtiszteltetés, ugyanakkor nagy felelősség is, hiszen egy egész országot képviselünk. Ha nyerünk, akkor együtt nyerünk, ha veszítünk, akkor együtt veszítünk. Az a fontos, hogy mindenki a legjobbját nyújtsa a jégen.

Legutóbb egy franciaországi tornán voltunk, ahol egészen a nyolcaddöntőig meneteltünk. Végül a kanadai Ontario csapata jelentette a végállomást számunkra – náluk ezen a szinten nincs válogatott, hanem régiók szerint indulnak. Most a Kölyök U14-es nemzeti együttesben voltam, a következő szint a serdülő-válogatott!

 

A teljes interjút elolvashatod a ZSIRÁF MAGAZIN szeptemberi számában!